Videók:
Power
Imádom. Ugye ezt hallottam először tőlük már akkor is imádtam. Aztán ugye megnéztem magyar szöveggel. Isteni volt. Engem magával ragadott a szám. Sőt még mindig. Amikor pedig a Hate You rész jön. Hát van kire gondolni az igaz. Én olyankor tényleg mindig torkom szakadtából üvölteni szoktam. Igazából nem is azért ,mert van akit gyűlölök. Olyankor nem is gondolok senkire csak jön. Ha a videót nézzük a tánc az klassz. Bár mondjuk a One Shotban a tánc még 100x jobb. A szám pedig hát nem is tudom. Viszont mindenképpen igazuk van és én tutira követném őket akár még egy háborúba is.
One Shot
Ez a szám nem régen látott napvilágot. Azt hiszem talán még ebben az évben. A szám nagyon jó bár kicsit furcsa a két másik beépített szám a klipbe. Én imádom ezt a klipet. Szerintem nagyon jól sikerült. Úgy gondolom ,hogy ebben a számban teljes mértékig igazuk van. Bevallom én nem egyszer sírtam a szám hallgatása közben. Főleg a magyar szöveggel ellátott közben. Először azért ,mert valahogy olyan volt ez a szám ,mármint a hangulata ,hogy sírásra késztetett. Aztán mikor a magyar szöveggel néztem rájöttem ,hogy teljesen igazuk van és kicsit olyan is mintha csak nekem mondanák főleg amikor Zelo beszél a szoba sarkában ülő emberről. Majd azért ,mert az a lövöldözés hát nem a legjobb és amikor Zelot megláttam a földre hullani akkor valahogy előtört egy kicsit a sírás. Néha amúgy még mindig sírok ezen a számon. Meg igazából az is kicsit olyan volt amikor Bang mondta ,hogy már csak egy lövés és lelövi a pasit majd ő is meghal. Bár amúgy amikor az alternatív jövőt mutatja a végén ott azért izé ,hogy YoungJae elárulja a tárait és csak beépített ügynökként volt velük ,hogy elkaphassa őket. Azt azért nem értem ,hogy miért akarta őket elkapni. Hiszen csak azután rabolták ki a pénz szállító kocsit miután őt elrabolták a bűnözők.
Zero( 0)
Ehhez a számhoz nincsen MV ,de ezt mindenképp ki akartam tenni ,mert ez egy olyan szám amit nem hagyhatok ki. Lehet ,hogy nincs MV-je ,de érdemes meghallgatni ,mert van benne igazság. A számban nekem Bang rap része tetszik a legjobban. Abban elmond mindent. Bár ebben csak az volt a gáz ,hogy néha összekevertem és Zero helyett Zelo-t mondtam.
Amúgy a magyar fordításal kapcsolatosan. Nem garantálom ,hogy van neki. Én egy oldalon néztem meg. Videóban nem tudom van e.
Warrior
A B.A.P. első debütáló száma. Igazából csak nem rég hallottam ,de szerintem nagyon jó. Nagyon pörgös imádom. Sajnálom is ,hogy eddig nem hallgattam meg. Lusta voltam. A refrénjét imádom. Bang:Warrior Zelo:Get Down. Persze az egész szám isteni. Huh. Bocs a túl pörgésemért ,de épp ezt hallgatom. Jee. hehe Bár nem értem a végén miért pont Zelot kell lepuffantani. A mozgást pedig már majdnem kihagytam ,de az hű. Nagyon tudnak. Bár mi mást várna az ember tőlük?
Amúgy bocsánat ,de náluk már nem tudom visszatartani a rajongásom. Meg a nyáladzást.
Ja igen ha azt fentről kihagytam volna akkor a táncot még megemlíteném. A fiúk eszméletlen jó táncosok ezt le se lehetne tagadni és itt nincs vita.
Badman
Ezt is csak nem rég hallottam és tudtom szerint amúgy ez a legfrissebb számuk. Igazából amikor először láttam valahogy nem győzött meg. Úgy gondoltam ez nem elég B.A.P.-es ,de aztán megnéztem magyar szöveggel és rögtön megfogott. Egyáltalán nem volt igazam. Hozták a formájukat még szép. Nagyon klassz ez a szám. Még egy kicsit magamra is találtam benne egy bizonyos résznél. Bár kicsit összezavartak ,hogy most jó vagy rossz ,mert mondtak jót is meg rosszat is. Na ,de lényegtelen. A szám B.A.P.. :)
Ja már majd elfelejtettem.
Bang&Zelo - Never Give Up
Ezt elhoztam hunsubbal is csak ,hogy mindenki értse.
HunSub:
Képek:
One Shot
Nem hagyhattam ki a Matoki-t sem.
Tudom ez nem ide tartozik ,de tök klasz és nem bírtam ki ,hogy ki ne tegyem. Milyen jó lenne egy ilyen.
Olyan aranyos Toto Mato. :)
Shi Shi Mato meg tényleg Bang-ra hasonlít.
:)
Matoki plüss. Bár így nem néznek ki olyan jól.
Tagok:
Bang YongGuk
Kinek ,hogy tetszik.
Bang&Zelo
Zelo és Bang
Bang és Zelo
One Shot
No Mercy
Bang&Zelo
Zelo és Bang
Bang és Zelo
Warrior
Bang és Zelo + Középen Lee HongKi (F.T.Island)
Zelo
Ez gondolom akkor készült mikor együt adtak elő egy számok. Azt amit Chunji szülinapi bejegyzésénél ki is tettem.
DongHyun SungJae Chunji Zelo
(Boyfriend) (BtoB) (TeenTop) (B.A.P.)
:)
Never Give Up
Never Give Up
Hozzá tenném szerintem a Never Give Up-ban Zelo nagyon aranyos volt.
Warrior
Get Down :)
Himchan & Zelo
No Mercy
Mellesleg igaz azt nem tettem ki ,de azért attól függetlenül nagyon jó szám. Én először azt hittem a címe Nincs Köszönet ,de már tudom ,hogy Nincs Kegyelem a címe és egyet értek velük. A kedvenc részem személy szerint nekem az mikor Zelo elkezdi ,hogy Seggbe rúgjalak? azt imádom. Nem szó szerint ezt ,de ilyesmit.
Ez volt az első kép amit róla láttam. Rögtön egy szó jutott eszembe. Aranyos. Viszont azt ,hogy ilyeneket tud ,mint amilyeneket azt nem hittem volna. Csalódtam ,de ez jóféle csalódás. A képről én azt hittem egy ilyen cuki kis aranyos kis srácról van szó. Közben meg egy lázadó tehetséges vagány srácról aki már majdnem férfi. Persze csak elméletben ,mert ugyebár a férfit inkább olyan 25-től mondanám tényleg férfinek és ő meg 17 vagy 18 éves lesz.
Warrior
:)
Never Give Up
One Shot
Amúgy ha az írásról van szó. Hát jó ,hogy kicsit pánikolt hiszen ki ne lenne így olyan helyzetben ,mint amilyenben ő volt.
Power
Never Give Up
Warrior
Nekem Toto Mato a kedvencem és nem csak azért ,mert Zeloé ,de Toto Mato a legaranyosabb az összes közül. Meg a kéket is csípem.
XD
Warrior
Heh. Még hogy sose lesz barátnője. Háh szivacs gabonapehely zabáló.XD Tuti lesz. Talán még sok is.
<3 :)
YoungJae
One Shot
One Shot
Power
Joko Mato a Genius
Himchan
Warrior
Warrior
One Shot
No Mercy
Daehyun
Daehyun & Zelo
Daehyun & Zelo
Zelonak megint elmentek otthonról. XD
Zelo & Daehyun
Igaz a macska nem úgy tűnik ,mintha annyira rajongana Daehyun-ért ,de azért aranyosan néznek ki együtt.
Warrior
No Mercy
Power
One Shot
Power
Daehyun & Zelo
Na erre No Comment.
Menjünk is tovább.
JongUp
Zelo&JongUp
Power
JongUp&YongGuk
Warrior
Warrior
No Mercy
Power
És végül jöjjön befejezésképp a Weekly Idol. Ők 2x is szerepeltek benne.
Weekly Idol
Nem biztos ,hogy jó sorrendbe rakom ,de annyit mondok az első az amelyikben Zelonak szőke a haja.
Bocsi mos már 3. Ez a legújabb. A többit inkább most hagyom ,mert utálok keresgélni ,mert vagy csak egy része van meg vagy nem Eng Sub-os. Ennek legalább megvan mindhárom fele.
3.
1/3
2/3
3/3
Bár még nem láttam ,de most belenéztem. reméltem ,hogy Zelo győz ,de Bangnak már eleve is olyan a hangja ,hogy tudtam ,hogy úgyse tudja majd legyőzni.
Ja és a Sexy tánc verseny. Hát én attól kikészültem. Himchan amit leművelt. Öhm. Én nem bírtam már a végén. Én voltam helyette zavarba. Még jó ,hogy Zelo nem táncolt. Mármint igen ő a kedvencem ,de hozzá nem illene ez a sexy tánc dolog.
Hát jó most megyek. Köszöntem a figyelmet. Találkozunk legközelebb valószínűleg csak Kedden ,mert ugye Oppa szülinapját nem hagynám ki. Sziasztok. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése